Tudom, hogy sok oldalról terhelt településen élünk, de azért ez a mai megint elgondolkodtatott. Három harmincas fontos ember áll szemben két huszas kissebbségi hölggyel, plusz két iskolás kiscsajjal, az egyik nő igazolványait nézegetik, miközben a következőket kiabálja a fontos ember:
-'Leszarom, hogy mit mondott, azt hiszi, magának mindent lehet? Majd én bebizonyítom, hogy nem lehet....'
Most akkor ez az amcsi filmek féle stílus, vagy csak úgy jött? És akkor így min csodálkozunk? Oké, hogy pl. a helyi iskola már gyakorlatilag nem iskola, és a kölyköt kénytelen vagyok hurcibálni a szomszéd településre, de akkor most ki miatt is nem merem kiengedni az utcára?
De azért leírok egy régebbi párbeszédet is, szintén sétálunk, két kisebbségi hölgy pár gyerekkel (meghatározhatatlan nem, kor, szám), én meg képtelen vagyok olyan lassan andalogni, hogy ne halljam a beszélgetésünket:
Hölgy 1: -Neked ez az egy van? (babakocsiban kb.0.5-1.5 év)
Hölgy 2: -Három.
Hölgy 1: -Az apjuk?
Hölgy 2:-Isten segedelmével májusban szabadul.....
Na és akkor nekem bajom micsoda?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése